Menü Bezárás

VIP Stúdió – Dorina

Stúdiónkban járt nemrég a gyönyörű Dorina, egy fergeteges hangulatú fotózáson. 

Több elképzelésünk is volt a ruhák, beállítások, színek és hangulatok tekintetében. A műtermi fotók aztán az utómunkálatok során izgalmas értelmezést nyertek. A fotós számára a koronavírus-járvány miatti home office azt is jelenti, hogy eljátszik a “mi lenne ha…” gondolattal, és vizuálisan megvalósítja.

(Egy kis kulisszatitok: Az utómunka  a fotózásnak az a fázisa, amiről a legtöbben nem is tudják, hogy létezik, pedig ugyanolyan fontos, mint a megfelelő fények pontos beállítása, vagy a smink és a style. A “ jó lesz az a fotó nyersen is, majd teszek rá filtert az Instagramon” mondat olyan, mintha tőrt döfnének a profi fotós szívébe, hiszen a színész sem akkor lép színpadra, amikor megtanulta a szöveget, hanem akkor, amikor már bepróbálták az előadást, a fények, a díszlet, a jelmez és a szituáció is a helyén van.  A fotós munkája is akkor ért véget, ha a kép olyan, amilyennek szerette volna,  és addig dolgozik rajta, amíg nem ez köszön vissza az elkészült fotón.)

A stúdióban készült képekből, és a fotók utóéletéből válogattunk: