Szenvedélyes életéhez és szürreális halálához méltó előadással ünnepelte a francia avantgárd művész, Boris Vian születésének 100. évfordulóját a Budapesti Operettszínház.
A Kálmán Imre Teátrumban, Kiss Csaba érzékeny rendezésében mutatták be a Tajtékos dalok című Vian revüt. Boris Vian az élet és a halál peremén egyensúlyozott abban a szűk 39 esztendőben, ami adatott neki. Ő maga volt egyszemélyben a szürreális cinizmus, a féktelen költészet, a vegytiszta humor és a pengeéles elme is, emellett egyszerre a zene zsonglőre és a nyelvek mestere.
Mágikus írói világa ugyanúgy beszippantja az embert, mint ahogy azonnal beszippantott bennünket, az előadás a nézőit is, amint beléptünk a Kálmán Imre Kávézóba, ahol néhány perc után nem a nézőtéri ajtó, hanem az utcai tárult ki. Bevonult Boris Vian (Kocsis Dénes) zenés halottas menete, élén régi barátjával (Földes Tamás), aki mint egy bizarr ceremóniamester, köszöntötte a közönséget. Mögötte méltósággal lépdeltek az író gyászoló özvegyei, életének kitalált és valós asszonyai (Györgyi Anna és Gubik Petra), majd egy óvatlan pillanatban egyenként megpróbálták lebeszélni a nézőket az előadásról, miközben lassan elfoglaltuk a helyünket. Eközben egy különös kivetítőn Vian legismertebb könyvéből készült film ment, halkan szólt a jazz, és hirtelen, ennek a szürreális halotti tornak a kezdetén, magával ragadott mindenkit Boris Vian minden nehézségen felülkerekedő életöröme.
A négy színész és a velük teljesen egyenértékű zenekar (Kovács Adrián vezetésével), a szemünk előtt idézték meg sanzonjai, regényalakjai és a kortársak emlékei alapján Vian szellemét. A történet végén pedig kiderül Boris Vian egyszerű titka is, ami nem más, mint maga a szabadság.
A VIP Média a premier utáni partira is bekukkantott, ahol Kiss-B. Atilla főigazgató köszöntötte az alkotókat. Az alkotói gárdában üdvözölte az előadásban elhangzó 11 Vian sanzon műfordítóit, többek között Müller Péter Sziámit, valamint a másik szereposztás művészeit, Kékkovács Marát, Széles Flórát, Cseh Dávid Pétert és Pálfalvy Attilát.
