Szenvedély és Erotika a színpadon A Budapest Varieté 2021 évi műsorának beharangozójához lőttünk pár kockát a káprázatos Body Trapeze formáció előadásának beharangozójáról. A nemzetközi cirkuszfesztiválok arany, ezüst és bronz díjazottjai egy színpadon. A közismert amerikai, angliai és németországi Got Talent televíziós műsorok…
Elkezdődött a Városmajori Szabadtér Színház jegyértékesítése. Az első napon a jegypénztárban a nézők Kamarás Iván színművésszel és Benkő Nóra igazgató asszonnyal is találkozhattak, ugyanis a sármos színész idén az Egy újabb fess pesti este című koncertjével lép fel, amely nem…
Szenvedélyes életéhez és szürreális halálához méltó előadással ünnepelte a francia avantgárd művész, Boris Vian születésének 100. évfordulóját a Budapesti Operettszínház. A Kálmán Imre Teátrumban, Kiss Csaba érzékeny rendezésében mutatták be a Tajtékos dalok című Vian revüt. Boris Vian az élet és…
John Millington Synge, az ír reneszánsz”egyik legjelentősebb drámaírójának A Nyugat császára című klasszikus tragikomédiáját mutatta be február 28-án a Pesti Színházban a Vígszínház társulata. A szatírikus komédia több mint száz év távlatából is aktuális kérdéseket feszeget, az aljas bűn és…
A Budapest Varieté megkezdte az idei szezont: hét előadást tartanak február 7–16 között a Duna Palotaban. Krisztina Eötvös és Szebasztian Richter, a két producer, nem csupán a villámöltözés művészei, hanem a varieté XXI. századi újragondolásával egy Magyarországon kis híján feledésbe merült műfaj újraélesztő…