Csináltunk egy fekete-fehér sorozatot a korábbi többszörös magyar- és német bajnok testépítővel Mudra Ágnessel. A fotózásra elkísérte barátnője Toldi Noémi, aki csodálatos sminket készített a modellemnek a fotózás előtt. A fotózás nagyon jó hangulatban telt és fantasztikus képek születtek.
Szabinával már korábban is fotóztunk pár érdekes sorozatot és úgy gondoltuk mostani helyszínként a budapesti selfi múzeumot választjuk. Sok érdekes témát találtunk a helyen, amit próbáltunk kedvünk szerint megörökíteni.
Ellátogatott hozzám a stúdióba egy mesebeli figura Neeko. Izabell sokat dolgozott saját készítésű jelmezén, amit PG testfestése tett teljessé. Tervei szerint egy jelmezverseny résztvevőjeként kívánja bemutatni a nagyközönségnek jelmezét. A fotózás során megelevenedett a Leauge of Legend varázslatos világa.
A karácsonyi hangulatú fények a stúdióban is csodálatos hangulatot varázsoltak. Réka és Lilla is szívesen modellt állt a kamerának egy-egy sorozat erejéig. Az idei év utolsó stúdiófotózását nagyon élvezték a modellek és egy jó zenével hamar repült az idő. …
A Tisza-tó, vagy ahogyan egészen 1988-ig hívták a Kiskörei víztározó, Magyarország második legnagyobb tava. Ez a vadregényes táj minden évszakban változatos kikapcsolódást biztosít mindenkinek. A horgászat szerelmesei az év szinte minden napján hódolhatnak szenvedélyüknek és akár egy-egy kapitális méretű harcsát…